"Vigadnunk kell!"

Palma Giovane, Velence, 1544.

A Tékozló fiú az egyik legszebb bibliai történet. Egy apának két fia volt. Egy napon a fiatalabbik kikérte a jussát és otthagyva a szülői házat, elindult, hogy egyedül boldoguljon a világban. Fényűző életet élt, hamar elszórta a vagyonát, szűkölködni kezdett, kényszerűségből disznókat őrzött és éhezett. Mikor idáig eljutott, eszébe jutott apjának szép háza, gazdagsága, elhatározta, hogy hazamegy és megkéri, fogadja vissza legalább a béresei közé. Amikor az úton hazafelé ballagott, apja messziről meglátta, elébe sietett, megölelte és szeretettel köszöntötte, a legszebb ruhákba öltöztette, lakomát rendezett megérkezésének örömére. Látta ezt az idősebbik fiú, aki mindvégig atyja mellett állt, és elégedetlenkedni kezdett: én hűséges voltam hozzád, teljesítettem parancsaidat, dolgoztam neked, te mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy a barátaimmal lakomázzam. Az apa erre azt válaszolta: "Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd: de lakomáznunk és vigadnunk kell, mert ez a testvéred halott volt, de életre kelt, elveszett, de megkerült." (Lk 15,11-32.)

Ez nem igazság? Talán nem... De a saját életünkre lefordítva: ha van egy gyermekünk, aki jól tanul, később jó állása lesz, egészséges... és van egy másik, akinek az élete göröngyösebb, teszemazt a kábítószer rabja lesz, vagy más okokból jobban a támogatásunkra szorul - ugyan melyiknek segítünk többet?