Keresztút IX.

IX. Stáció: Jézus harmadszor is leroskad
(Jézus Szíve Kápolna, Zugliget - saját fotó)

Ismét porba rántotta az én tévelygéseim, bukdácsolásaim, könnyelmű hűtlenségeim súlya: oly szánalmas kitérőkkel vánszorgok a megismert igazságok útjain, az egyszer már fellelt és egyenesen az üdvösség felé vezető ösvényen. Megkóstoltam már százszor is az útvesztők, szakadékok, buktatók és zsákutcák keserű csalódásait. Tudom is, merre van az elhagyott atyai ház, oly keserű a disznóknak vetett eledel, mégis oly nehezen szánom rá magam, hogy végérvényesen haza induljak.

Sokan vannak, akik elesnek. Vannak köztük, akiknek arcát Veronikák törlik, és vannak, akiknek nem jut Veronika. Legalább miközülünk jutna ezeknek valaki, aki odalép és felemeli őket . . .

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút VIII.

VIII. Stáció: Jézus az Őt sirató asszonyokkal találkozik

„Ne énrajtam, hanem magatokon és fiaitokon sírjatok!” Mennyi okom volna, hogy magamon, lelkem elhanyagolt állapotán sírjak. Mily könnyen elaltatom lelkiismeretem szavát. Mily hamis érzelmekkel nyugtatom szívem, ha úgy érzem: valahogy csak megvagyok Istenemmel. De a környezetem, fiaim és lányaim, szomszédaim és a hozzám közel álló emberi világ rápillant-e a vele oly gyakorta szembejövő Krisztusra? Teszek-e valamit is azért – sopánkodás helyett – hogy mások is találkozzanak Vele?

A keresztet átöleli, Anyjával együtt szenved, Simon és Veronika szolgálatát elfogadja. Annál meglepőbb, hogy a részvevő könnyeket visszautasítja. Jó, hogy ez a visszautasítás mellbever. Egyébként könnyen úgy hinnénk: köszönje meg Isten, hogy szóba állunk Vele.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Donatello alkotása, Firenze, Santa Croce

Március 25-én ünnepeljük Jézus fogantatását, ez a nap esik kilenc hónappal Jézus születésének napja elé. Ekkor vitte el Gábriel arkangyal a fiatal názáreti leánykának a megtestesülés örömhírét, Ő pedig kimondta az igent, amely "megváltoztatta a világot".

A néphit szerint ez és a környező napok alkalmasabbak a leginkább a metszésre és a szemzésre, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Isten fiát. Az ábrázolásokon Mária képe, zöldellő, virágzó ágak, és az angyali üdvözlet szavai "áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus", szép egységet alkotnak.

Egy kis technika - is :-)

A freskó a falfestészet olyan fajtája, amikor a színeket a még nedves vakolatra viszi fel a művész mészvízzel összekevert porfestékkel, az alkotás a fallal együtt szárad, eggyéválik, együtt köt meg vele, így aztán kitart sok-sok évszázadon át. A neve az olasz fresco = friss szóból ered. Egyszerűbb technika a secco (al secco = szárazon), ez esetben a száraz falra festenek hagyományos technikával, ez a módszer azonban sokkal kevésbé időtálló. (Egyébként annyira érdekes, legszívesebben bemásolnám a wikipédiából az egészet, de itt el lehet olvasni, akit érdekel.)

A képen Luka Signorelli freskója látható az orvietoi San Brizio székesegyházból, 1501-ből, témája az Utolsó Ítélet. Amiért számomra érdekes: a kinagyított alsó képrészleten a bal oldalt álló férfialak maga Signorelli - jobbra pedig az akkor már néhány éve elhunyt kortárs, Fra Angelico, akiről ez az egyetlen fennmaradt portré.

Keresztút VII.

VII. Stáció: Jézus másodszor esik el a kereszttel

Nem volt elég egyszer, ismét reá nehezednek bűneim terhei: gyengeségem, állhatatlanságom, hiábavaló fogadkozásaim. Hányszor ígértem Néki és önmagamnak: fölegyenesedem és többé nem lépek már oly könnyedén kísértéseim csapdájába. Ó, meddig tart még, hogy újra és újra – szinte már megszokott – százszor is meggyónt vétkeimre kérem a gyóntatószékben Isten irgalmas bocsánatát?

Pál apostol szava: „Én nem dicsekszem mással, mint Jézus Krisztus keresztjével.” Nekem sincs kisebbségi érzetem azért, mert hiszek, mert vallásos vagyok. És nem szégyenlem, hogy kereszted jelét hordozom.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút VI.

VI. Stáció: Veronika letörli Jézus arcát

A csőcselék dühével bátran szembeszállva töri át magát a tömegen Veronika, hogy letörölje Mesterének vérrel verítékező arcát. A Krisztus-arc lenyomata ott marad a kendőn. – Ezt kívánja tőlem is az igazi szeretet. Nem akarok törődni mások hitetlenségével, gúnyolódásával, még fenyegetésével sem: hű akarok maradni Jézushoz, és az Ő szent jegyeséhez, az Egyházhoz. Hűségemért cserébe kapom a Krisztus-arc lelkembe ivódott ajándékát. Ez elkísér az öröklétbe.

A világban milliónyi könnyes szem, sokszor patakokban a vér. Mind Veronika után kiált. Egy Veronika nem győzi. Veronika láttán a Te szavad jut eszembe: „Bármit tesztek embertársaitoknak, nekem teszitek.” Igen, ez keresztény jelmondat.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/