Szt Jeromos - megkésve

Domenico Ghirlandaio festménye (Firenze, 1449-1494.)

Fehér szakállú bácsika könyvvel: Szent Jeromos (347-419), a diákok és a könyvtárosok védőszentje, egyháztanító és tudós, akire szeptember 30-án emlékezünk (emlékeztünk volna, ha időben eszembe jutott volna... :-) ). Sokat utazott, aztán beállt szerzetesnek, majd elvonult 4 évre a szíriai sivatagba, ahol remeteként tanulmányozta a Szentírást. (A legenda szerint itt történt, hogy kihúzott egy tüskét egy oroszlán mancsából, aki ezután hű barátjává vált.) 40 éves kora körül II. Damasus pápa titkáraként elkezdte hatalmas tudományos munkáját: elkészítette a Biblia pontos és könnyen érthető latin fordítását, amely Vulgata néven vált ismertté.

Ha manapság Szentírást szándékozunk vásárolni, választhatjuk a Károli féle, csodálatos kötetet - nagy valószínűséggel bele fog törni a bicskánk. :-) Célszerűbb megvenni Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által kiadott olvasmányosabb Bibliát, amelyet 1997-ben fordítottak a Neo-Vulgata alapján. Ennek kevésbé tudományos, mai nyelven íródott szövege esélyt ad nekünk - gyakorlatlanoknak - is a megértésre.

Bábel

A bábeli tornyot általában zikkurat-ként ábrázolják, mint Brueghel (1568-1625) is a fenti képen. Az ószövetségi történet szerint a vízözön után az emberek egyre többen lettek, és mind egy nyelvet beszéltek. Elhatározták, hogy óriási tornyot építenek maguknak, olyat, amelyik egészen az égig ér, mintegy fitogtatva ezzel hatalmukat. Isten nem vette jónéven ezt a felfelé törekvést: összezavarta a nyelvüket, így mivel ezután már nem értették egymást, a tornyot sem tudták tovább építeni, az Úr pedig szétszórta őket az egész földön.

A torony a valóságban is létezett, Babilon leghatalmasabb építményei közé tartozott. Nyolc egymásra épített teraszos emeletből állt, kívülről kék és arany díszítés borította, 85 millió égetett agyagtéglát használtak fel az építéséhez (Hérodotosz leírása, i.e. IV.sz.). A történelem folyamán számtalanszor lerombolták, újraépítették, így a valóságos történetet igen nehéz felidézni. Ahhoz azonban, hogy létezett, nem fér semmi kétség. Reméljük, hogy a Koldewey nevű régész valóban Bábel tornyát találta meg az 1800-as évek végén. Jelenleg Irak területéhez tartozik. Milyen lehet ott állni a tövében? :-)

Kép innen

Az irgalmas szamaritánus

Vincent van Gogh összetéveszthetetlen ecsetvonásai.

Jézust megkérdezték egy alkalommal, ki az igazi felebarát, ő pedig egy példázattal válaszolt: a kirabolt és sebesült izraelitát a földön hagyta a pap és a levita is, a szamáriai viszont felsegítette, elvitte egy fogadóba és enni adott neki. Felebarát tehát az, aki irgalmas szívű, és származástól, vallástól függetlenül a bajba került mellé áll. Ahogy Jézus mondja: "akkor te is hasonlóképpen cselekedj!". A szamaritánusok abban az időben a zsidók szemében eretnekeknek számítottak, így a példázat a minden fajta hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció ellen szól.

A történet annyira átment a köztudatba, hogy a "szamaritánus" szó a nyugati köznyelvben irgalmas szívű, nagylelkű embert jelent. A példabeszéd jelentősége pedig mostanság talán nagyobb, mint valaha.

Káin és Ábel

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat előadásából ellesett pillanat. Csodás fotó - szerintem. :-)

De azért legyen egy nagy öreg is: Tintoretto, velencei festő képe (1518-1594.)

Miután kiűzettek a Paradicsomból, Ádámnak és Évának két fia született: Káin, aki felnőve földműveléssel foglalkozott, és Ábel, aki juhokat őrzött és terelgetett. Egy idő után mindketten ajándékot vittek az Úrnak, Ábel újszülött bárányokat, Káin pedig a föld terméseit. Isten Ábel áldozatát örömmel fogadta, de Káinéra nem fordított figyelmet (hogy miért, erre a Biblia nem tér ki). Káin ettől haragra gerjedt, rátámadt az öccsére és megölte őt. Mikor az Úr számon kérte, letagadta tettét. "Mondta pedig az Úr: Mit cselekedtél? A Te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről." (1Móz. 4:10) Ezek után Káin elbujdosott Isten színe elől, és Nod földjén, "Édentől keletre" telepedett le.

Miként John Steinbeck Nobel-díjas (1952) regényében, úgy más művészeti alkotásokban is visszatér a két testvér alakja: a jó és a rossz örök ellentéte, a családi tragédiákhoz vezető testvérharc.

Édentől keletre (Elia Kazan, 1955.) A lázadó Caleb szerepében James Dean.

A magvető

A kép természetesen értelmezhető egy egyszerű mezőgazdasági munka ábrázolásának is. Az Újszövetségben viszont van egy tanulságos példabeszéd a magvetőről, ami azért feltehetőleg eszébe jutott a festőknek, amikor ehhez a témához nyúltak. Van Goghról biztosan tudni lehet, hogy sok késői képét a Szentírás hatására festette.

Tehát a példabeszéd szerint egy ember kiment a határba vetni. Ahogy hintette a magot, annak csak egy része jutott jó talajba, sok apró szem tövisek, vagy kövek között ért földet, és később nem hajtott ki. A mag Isten igéjét jelképezi, mi pedig vagyunk a jó vagy a rossz talaj, attól függően, hogy mennyire vagyunk hajlandóak és képesek a tanítást befogadni, és annak szellemében élni az életünket. Az Úr nem pazarol: nem vesznek kárba azok a magok sem, amelyek nem termékeny talajba hullanak - a terméketlen talaj, az ellenálló lélek is megérdemel egy esélyt.

Ez pedig egy csodálatos emlék: van Gogh festményének vázlata egy, az öccséhez, Theohoz írt levelében.

Október 4.

Köztéri szobor Gubbioban, a katedrális mellett

Assisi Szent Ferenc halálára emlékezünk, aki október 3-án hunyt el Porcinkulában, 1226-ban, 44 évesen. Temetése október 4-én volt, és mivel Ő az állatok és a természet védőszentje, ez a nap lett végül is az állatok világnapja. Francesconak különös kapcsolata volt az állatokkal, főleg a madarakkal: beszélgetett velük, prédikált nekik, vagy éppen csendre intette őket. De híres legenda szól a gubbiói farkasról is: mikor Gubbio városát egy különösen vad farkas támadta meg, Ferenc lecsendesítette az állatot, halkan beszélt hozzá, és rávette, hogy ne támadjon ezentúl az emberekre, kedvesen simogatta, mintha csak egy kutya lett volna. A város lakói cserébe' megígérték, hogy etetni fogják a vadállatot, akit a leírások szerint Ferenc "farkas testvéremnek" szólított többször is.

"Uram! Tégy engem a Te békéd eszközévé!"

Csodák

(Repin, 1871)

Ólomüveg templomablak Amerikában

Amikor Jairusnak, a zsinagóga elöljárójának a lánya megbetegedett, a kétségbeesett apa Jézushoz szaladt, gyógyítsa meg a gyermeket. El is indultak a háza felé, amikor hírül kapták, hogy a 12 év körüli leányka már meg is halt. Jézus bátorítólag szólt az elöljáróhoz: "Ne félj, csak higgy!" A szobába lépve azt mondta a síró embereknek, hogy a kislány csak alszik, majd megfogta az élettelen kezet és azt mondta: "Talita kumi" - Kislány, kelj föl! A kislány feleszmélt és enni kért. Ezután Jézus szigorúan meghagyta nekik, hogy ne tudjon senki erről a cselekedetéről.