Nagypéntek

Munkácsy Mihály: Golgota, 1884.

A keresztre feszítés után sötétség borult a világra. A festményen Jézus feje fölött nincsen glória: Krisztus emberként szenvedve éli utolsó pillanatait. A kép bal oldalán fehér lovon ülő, kivilágló alakban láthatjuk viszont az arcát, amint visszanéz földi porhüvelyére. Mintha várna valamire... az utolsó pillanatra, amikor a lélek elhagyja a földi testet. Ebben az alakban van a folytatás: a halál utáni élet, a feltámadás, az új evangelizáció reménysége, ahogy a Jelenések Könyve írja (19,11-13): Ekkor nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. (...) Szeme olyan, mint a lobogó tűz. (...) Vértől ázott ruha van rajta, a nevét Isten Igéjének hívják.

Munkácsy nem talált modellt Krisztus alakjához, ezért meglehetősen bizarr módon saját magát állította be a keresztre feszített pózába. Vannak pillanatok, amikor ezt meglehetősen tiszteletlennek érzem, de talán inkább az elkötelezettségnek egy olyan példája, ami nem minden művésznek adatik meg.

De Suse márki fényképe a festőről

Nagycsütörtök

Giovanni Antonio Sogliani:Jézus megmossa a tanítványok lábát

Szombathelyen Veres András püspök idézi fel a liturgia keretében a nagycsütörtöki eseményeket (2010.)

Az Utolsó Vacsora napja, amelyen Jézus vendégül látta tanítványait, a 12 apostolt, akiknek az étkezés megkezdése előtt alázata és szeretete jeléül megmosta a lábát. Ezen a vacsorán történt az Eucharisztia, az Oltári Szentség alapítása (Krisztus teste és vére), továbbá a papi szentség alapítása is azzal, hogy a papok megkapták az átváltoztatás képességét ("ezt cselekedjétek az én emlékezetemre"). A vacsora után a Getsemani kertben elfogták Őt, másnap pedig kereszthalálra ítélték. Húsvét /pészah/ volt ekkor, ami eredetileg zsidó vallási ünnep, emlékezés az egyiptomi fogságból való megmenekülésre.

Csütörtök este a harangok elhallgatnak. A szentmise után oltárfosztás következik, amely Jézus elfogatását és ruháitól való megfosztását jelképezi. Az oltári szentséget a megszokottól eltérően egy erre kijelölt őrzési helyre viszik, az örökmécses pedig elalszik szombatig, a feltámadási nagymiséig, amikor a harangok is újra megszólalnak. Az estét a lamentáció, virrasztás fejezi be, nagyon szép és megható emlékezés az éjszakára, amikor az apostolok mind elaludtak, magára hagyva Mesterüket a félelemben. A sötét templomban csak gyertyák égnek, amelyekből minden zsoltárvers után eloltanak egyet. Végül ott maradunk néhány percre a teljes sötétségben, miként Krisztus is egyedül volt az utolsó éjszakán.

Domenica delle Palme :-)

Giotto (1267-1337.)

A Nagyhét kezdete, a Húsvét előtti vasárnap, "Virágvasárnap". A hagyomány szerint ezen a napon vonult be Jézus szamárháton Jeruzsálembe, útját tisztelettel kísérték az emberek: az akkori szokás szerint felsőruhájukat az útra terítették, gallyakat vagy pálmaágakat vágtak a fákról. Üdvözlő kiáltásokat hallattak, amelyek egyértelművé tették, hogy a római uralom alól felszabadító messiás királyt tisztelik benne, bár Jézus ettől igyekezett magát távol tartani.

Ezen a napon katolikus közösségekben általában körmeneteket rendeznek, esténként oratóriumokat, passiókat adnak elő a templomokban. A szentmisék alatt pedig barkaszentelés történik, ez a barka védi majd a családokat a rontások, betegségek, viharok és egyéb dolgok ellen a következő évben, illetve az elégetett barka hamuja kap majd főszerepet a következő évi hamvazószerdán. (A katolikus ünnepek általában szívet melengetően egymásra épülnek.)

Cirill és Metód

A két szent testvérpár, a 800-as években éltek a Bizánci Birodalom területén. A fiatalabb, Cirill Konstantinápolyban tanult, majd visszavonult abba a kolostorba, ahová testvére már évekkel előbb belépett. Később politikai és vallási küldetésben a kazárok közé kerültek, itt találták meg Szent Kelemen pápa ereklyéit. Cirill a régi liturgikus szövegek lefordításához saját betűkészletet alakított ki, ezek voltak a "cirill" ábécé ősi formái.

Szent Kelemen ereklyéit Rómába vitték, Cirill itt megbetegedett és meghalt, 869. február 14-én. Sírja a Szent Kelemen templomban található. Metódot pedig kinevezték Morvaország és Pannónia érsekévé, 885. virágvasárnapján halt meg. II. János Pál pápa 1980-ban mindkettőjüket Európa társ-védőszentjeivé nyilvánította.

A Szt Clemente Basilica freskóján a két testvér bal oldalt fekete köpenyben, amint éppen átadják az ereklyét a pápának.

Morus Tamás - és egy kicsit VIII. Henrik

Ifj. Hans Holbein (1497-1543.) festménye.

Eredeti nevén Thomas More ezen a napon született 1478-ban. Ügyvéd volt, politikus, tagja az angol parlamentnek. Első házasságából tíz gyermeke született, és a korban szokatlan módon a lányainak is engedte, hogy tanuljanak - pl. csillagászatot is. Morus egyre több fontos megbízatást kapott a politika terén.

1509-ben VIII. Henrik lépett az angol trónra, aki érvényteleníttetni akarta Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, hogy elvehesse Boleyn Annát (akit később lefejeztetett, hogy elvehesse Jane Seymourt... majd még további három hölgyet vezetett az oltár elé - de ez egy másik történet :-) ). Mikor Rómánál nem sikerült elérni, hogy beleegyezzen a válásba, Henrik a diplomáciában jártas Morus Tamás segítségét kérte a Vatikántól való elszakadáshoz. Morus hithű katolikusként ekkor lemondott minden tisztségéről. Henrik az angol egyház fejének neveztette ki magát, ezzel egyben megtagadva a pápa fennhatóságát. Morus Tamás megtagadta erre az új törvényre való felesküdést, ezért a király a Towerbe záratta. Bíróság elé citálták és 1535. június 6-án kivégezték.

1886-ban boldoggá, 1935-ben, halálának négyszázadik évfordulóján pedig szentté avatták. Az államférfiak és a jogászok védőszentje.

Szintén Hans Holbein képe VIII. Henrikről

Gyertyaszentelő Boldogasszony

40 nappal születése után, ezen a napon mutatták be Jézust Jeruzsálemben a templomban, az akkori szokás szerint az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. Jézus Krisztus, a Fény ünnepe ez a nap, a "világ világosságáé", ahogy Simeon nevezte Őt a templomban. Számunkra a liturgia keretében megszentelt gyertya ("Máriagyertya") képviseli a fényt, így hazavihetünk egy keveset mi is az isteni világosságból. Kicsit egyszerűbben közelítve meg a dolgot: igazán szép ünnep, ahogy a pap gyertyájáról kiindulva egyre több apró fény gyullad, a szentmisét követő körmenet pedig a hideg téli estén is melengeti az embert - ott legbelül.

Giotto (1267-1337.): Jézus bemutatása a templomban

A pécsi Dzsámi is Gyertyaszentelő Boldogasszony nevét viseli. (Jól megfér együtt a kupoláján a kereszt és a félhold. :-) )


(Saját fotó)

Mai szép

Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei -

/Dsida Jenő: Krisztus/

/Iwan Nikolajevitsch Kramskoj (1837-1887) festménye/

József

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ácsműhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte,... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.

/Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél/

Guido Reni festménye, 1635.

A Szentlélekről

Zugliget, Szent Család Plébániatemplom, Zsellér Imre munkája (saját fotó).

El Greco festménye

Lehet, hogy bérmaanyám erre is azt mondaná: "válassz más témát...", mert biztos, hogy "kicsi vagyok" erről írni, és túlságosan nagy a hibalehetőség. Ezért inkább beidézem a Magyar Katolikus Lexikon szócikkének egy részletét:

„Szentlélek: az Egyház hitében a Szentháromság harmadik személye, aki egylényegű az Atyával és a Fiúval, személyi különbözőségük az egy Isten fogalmát nem bontja meg.”

Amit tárgyilagosan le lehet írni a témáról (és talán nem lehet elrontani :) ) az az, hogy a művészeti alkotásokon a Szentlélek fehér galamb képében, gyakran sugarakkal körülvéve jelenik meg. Jézus megkeresztelkedésekor Isten lelke ebben a formában szállt le az égből: "És e szózat lőn mennyekből: Te vagy az én szerelmes fiam, tebenned telik kedvem." /Mk 1,11/ De már az Ószövetségben is egy galamb hozta hírül - csőrében olajágat tartva - Noénak a vízözön elmúltát, ezért a fehér madár a béke, a kibékülés szimbóluma is lett. A katolikus világ a Húsvét utáni 50. napon, Pünkösdkor ünnepli a Szentlélek eljövetelét. Ha a mai napon temetőben járunk, nézzük meg, hány sírkövön őrzik galambok halottaink örök álmát.

Ahogy Jézus tanította: „Legyetek… egyszerűek, mint a galambok!” (Mt 10,16).

Pablo Picasso (1881-1973.) Békegalamb-ja.

I.N.R.I.

Tintoretto (1518-1594)

Rubens ( 1577–1640)

A keresztre feszítés napján Pilátus feliratot készíttetett, amelyre ez volt írva: "A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA" (Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum). Bár a római uralom alatt a latin volt a hivatalos nyelv, János evangéliuma szerint Pilátus három nyelven is feltüntette a szöveget a kereszten, héberül, latinul és görögül. Néhány művészeti alkotáson még látszik a több nyelvű, hosszabb felirat, de az idők folyamán lassan elkopott és csak az ismert négy betű maradt belőle.

A Jézus által ránk hagyott valóságos, kézzel fogható tárgyak története mindig érdekes, elég, ha csak a Torinoi Lepelre gondolunk. A kereszt állítólagos feliratát 325-ben hozta el ereklyeként Szent Ilona, I. Constantinus császár édesanyja, később, 1496-ban szenteltek fel egy templomot Rómában, ahová a Szentföldről érkezett ereklyéket helyezték. (Santa Croce in Gerusalemme). Ide került a 25 cm hosszú, 14 cm széles és 2,6 cm vastag fatábla is, amelyet tudósok többször is megvizsgáltak az elmúlt évtizedekben. Megtalálták rajta a több nyelvű feliratot, de sajnos a radiocarbon vizsgálat szerint a táblácska "csak" a XI. század körül készülhetett, viszont hiteles másolata lehet az eredetinek.

A Santa Croce templom....

... és az évszázadok óta féltve őrzött Titulus.

Beato Angelico

Beato Angelico így tudott festeni... :-)

Eredeti nevén Guido di Pietro (1387-1455), Firenze közelében született, 20 éves kora körül lépett be a dominikánus rendbe, itt vette fel a Guido da Fra Giovanni nevet. Szerzetestársai kezdték Fra Angelico-nak hívni, mivel könnyed, szinte légies, száz színben pompázó alakjait mintha egy angyal festette volna. Tevékenységét miniatúrafestőként kezdte, az általa vezetett kolostori műhely évtizedekig nagy jelentőséggel bírt a firenzei művészetben.

1436-ban Cosimo de Medici a dominikánusoknak adta a firenzei San Marco kolostort és templomot, amelyet újjáépítettek, belső dekorálását pedig Fra Angelicora és rendtársaira bízták. Itt látható talán a legszebb és leghíresebb Angyali üdvözlet.

Később IV. Jenő pápa a Vatikánba hívta, ahol elkészítette az akkori Szent Péter templom freskóit, ezek sajnos az 1500-as években, a templom elbontásakor megsemmisültek. Később, már V. Miklós idején a pápai kápolnát festette ki, ezek a gyönyörű freskók a mai napig láthatóak. Kevés lenne a hely itt felsorolni, mennyi mindent és hol festett, nem is lenne értelme... inkább csak nézzünk bele egy hosszú pillanatra a gyermek Jézus szemébe.

Beato Angelico 1455. február 18-án halt meg Rómában. A római domonkosok Santa Maria Sopra Minerva templomában temették el. Sírkövén a szerzetes közel életnagyságban, reneszánsz portréhűséggel jelenik meg. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1982-ben, a már addig is "Boldognak", "Beato-nak" nevezett szerzetes-festőt.

Noli me tangere...

Tiziano (1485-1576)

... ne érints meg engem... hangzott el Jézus szájából a híres mondat, mikor a feltámadás után Mária Magdolna át akarta ölelni a térdét. Hogy miért mondta ezt az Úr, arra a Szentírásban nincs magyarázat. Sok ilyen eset van, és ez mindig problémákat vet fel: ahány évtized, évszázad, ahány tudós, teológus, más és más lehet az elmélet.

Ilyenkor persze újfent jól jön a teológiát végzett bérmaanya, akitől telefonos segítséget lehet kérni. Meg is adja a választ levélben azonnal. Az első javaslata a megoldásra: "válassz más témát". :-) De mivel ő is jól tudja, hogy ennél azért önfejűbb vagyok, megfogalmaz néhány lehetőséget.

Először is, nem kell nekünk mindent tudni, hogy kétezer évvel ezelőtt Jézus mit, miért mondott. Ha az evangélisták nem adtak rá magyarázatot, akkor csak azt kell tudomásul vennünk, hogy valamiért ezt mondta, és kész. Újra emlékezetünkbe idézhetjük a sokat ismételgetett gondolatot: éppen ezek miatt a dolgok miatt "hiszünk és nem tudunk".

Elképzelhető, hogy Jézus a feltámadás után már szellemi testben volt jelen, ezért nem engedte az érintést. De talán a mindannyiunkhoz legközelebb álló magyarázat Jézus és Mária Magdolna kapcsolatához fűződhet. Jézus olyan szintű engedelmességet kért Magdolnától, amely gyakran nem hagyott teret a kérdéseknek: "noli me tangere"- ezt kérem tőled, ezt tedd meg, nem kell tudnod az okát. A szeretet legmagasabb foka, és nagy alázat kell ahhoz, hogy az ember megtegyen valamit, aminek nem látja az értelmét, megtegye egyszerűen csak azért, mert Ő kéri, Ő, akiben mindenek felett hisz. Magdolna képes volt erre.

A kétezer éve alapított vallás él... és néha olyan dolgokkal szembesít bennünket, amelyeket saját életünkben legszívesebben a szőnyeg alá söpörnénk. Képesek vagyunk-e eléggé szeretni? "Jól" szeretünk-e...? Érdemes megkeresni a válaszokat, mert azok néha igenlőek... és az nagyon jó érzés. :-)

Lukács

Szentendre, a Templom téri katolikus templom szószéke. (Foto: Vimola Ágnes)

Igaza van a Goldennek, ma Szent Lukács napja van, nem is tudom, hogy jött ide Ezékiel a tüzes szekereivel. :-)

Szóval Szent Lukács a négy evangélista egyike (Márk, Máté és János mellett). Foglalkozását tekintve orvos volt ő, ezért a gyógyfürdők, kórházak, orvosok védőszentjeként tiszteljük. (Igen, most lehet megvilágosodni, hogy mitől Lukács a Lukács Fürdő. :-) ) A hagyomány szerint Pál apostolt kísérte missziós útjain, később pedig Egyiptomban és Görögországban hirdette az igét. Kr. u. 70 tájékán, 84 éves korában szenvedett vértanú halált.

Testét a 4. században Konstantinápolyba vitték, aztán pedig Padovába került, 1177 óta pihen a lentebb látható síremlékben. Kivéve a koponyát, amely 1357-ben Károly német-római császár kívánságára Prágába került, jelenleg is a Szent Vitus Székesegyházban őrzik. Mielőtt megbotránkoznánk, tudnunk kell, hogy a szentek testének ilyen fajta "felosztása" régebbi időkben egyáltalán nem volt szokatlan.

Basilica di Santa Giustina, Padova

A Harmadik evangéliumon kívül az Apostolok cselekedetei c. újszövetségi könyv fűződik a nevéhez. Attribútuma általában szárnyas bika.

Ezekiel

A szómagyarázat szerint a próféta "Istentől meghívott, az ő akaratát közvetítő személy". Az ószövetségi Ezekiel próféta jellegzetes alakja a Sixtusi kápolnának. Valójában i.e. 623-571 között élő pap volt, akit Nabukodonozor újbabiloni király hurcoltatott el fogságba 597-ben. A Próféta egy ideig csak jelbeszéddel kommunikált, fogságának ötödik évében kezdte el működését, és csaknem húsz éven keresztül hirdette próféciáit sorstársai között.

Ezekiel könyve tulajdonképpen látomások sorozata, mintegy megelőlegezve az újszövetségi Jelenések Könyvét. Némelyik látomás meglehetősen sok vitát kavar: égi és víz alatti "dolgok"-ról van szó, kerekekről, magasból érkező tűzbe burkolózott tárgyakról... el lehet játszani az értelmezésükkel, de azért vigyázzunk vele! :-)

Szt Jeromos - megkésve

Domenico Ghirlandaio festménye (Firenze, 1449-1494.)

Fehér szakállú bácsika könyvvel: Szent Jeromos (347-419), a diákok és a könyvtárosok védőszentje, egyháztanító és tudós, akire szeptember 30-án emlékezünk (emlékeztünk volna, ha időben eszembe jutott volna... :-) ). Sokat utazott, aztán beállt szerzetesnek, majd elvonult 4 évre a szíriai sivatagba, ahol remeteként tanulmányozta a Szentírást. (A legenda szerint itt történt, hogy kihúzott egy tüskét egy oroszlán mancsából, aki ezután hű barátjává vált.) 40 éves kora körül II. Damasus pápa titkáraként elkezdte hatalmas tudományos munkáját: elkészítette a Biblia pontos és könnyen érthető latin fordítását, amely Vulgata néven vált ismertté.

Ha manapság Szentírást szándékozunk vásárolni, választhatjuk a Károli féle, csodálatos kötetet - nagy valószínűséggel bele fog törni a bicskánk. :-) Célszerűbb megvenni Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által kiadott olvasmányosabb Bibliát, amelyet 1997-ben fordítottak a Neo-Vulgata alapján. Ennek kevésbé tudományos, mai nyelven íródott szövege esélyt ad nekünk - gyakorlatlanoknak - is a megértésre.

Bábel

A bábeli tornyot általában zikkurat-ként ábrázolják, mint Brueghel (1568-1625) is a fenti képen. Az ószövetségi történet szerint a vízözön után az emberek egyre többen lettek, és mind egy nyelvet beszéltek. Elhatározták, hogy óriási tornyot építenek maguknak, olyat, amelyik egészen az égig ér, mintegy fitogtatva ezzel hatalmukat. Isten nem vette jónéven ezt a felfelé törekvést: összezavarta a nyelvüket, így mivel ezután már nem értették egymást, a tornyot sem tudták tovább építeni, az Úr pedig szétszórta őket az egész földön.

A torony a valóságban is létezett, Babilon leghatalmasabb építményei közé tartozott. Nyolc egymásra épített teraszos emeletből állt, kívülről kék és arany díszítés borította, 85 millió égetett agyagtéglát használtak fel az építéséhez (Hérodotosz leírása, i.e. IV.sz.). A történelem folyamán számtalanszor lerombolták, újraépítették, így a valóságos történetet igen nehéz felidézni. Ahhoz azonban, hogy létezett, nem fér semmi kétség. Reméljük, hogy a Koldewey nevű régész valóban Bábel tornyát találta meg az 1800-as évek végén. Jelenleg Irak területéhez tartozik. Milyen lehet ott állni a tövében? :-)

Kép innen

Az irgalmas szamaritánus

Vincent van Gogh összetéveszthetetlen ecsetvonásai.

Jézust megkérdezték egy alkalommal, ki az igazi felebarát, ő pedig egy példázattal válaszolt: a kirabolt és sebesült izraelitát a földön hagyta a pap és a levita is, a szamáriai viszont felsegítette, elvitte egy fogadóba és enni adott neki. Felebarát tehát az, aki irgalmas szívű, és származástól, vallástól függetlenül a bajba került mellé áll. Ahogy Jézus mondja: "akkor te is hasonlóképpen cselekedj!". A szamaritánusok abban az időben a zsidók szemében eretnekeknek számítottak, így a példázat a minden fajta hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció ellen szól.

A történet annyira átment a köztudatba, hogy a "szamaritánus" szó a nyugati köznyelvben irgalmas szívű, nagylelkű embert jelent. A példabeszéd jelentősége pedig mostanság talán nagyobb, mint valaha.

A magvető

A kép természetesen értelmezhető egy egyszerű mezőgazdasági munka ábrázolásának is. Az Újszövetségben viszont van egy tanulságos példabeszéd a magvetőről, ami azért feltehetőleg eszébe jutott a festőknek, amikor ehhez a témához nyúltak. Van Goghról biztosan tudni lehet, hogy sok késői képét a Szentírás hatására festette.

Tehát a példabeszéd szerint egy ember kiment a határba vetni. Ahogy hintette a magot, annak csak egy része jutott jó talajba, sok apró szem tövisek, vagy kövek között ért földet, és később nem hajtott ki. A mag Isten igéjét jelképezi, mi pedig vagyunk a jó vagy a rossz talaj, attól függően, hogy mennyire vagyunk hajlandóak és képesek a tanítást befogadni, és annak szellemében élni az életünket. Az Úr nem pazarol: nem vesznek kárba azok a magok sem, amelyek nem termékeny talajba hullanak - a terméketlen talaj, az ellenálló lélek is megérdemel egy esélyt.

Ez pedig egy csodálatos emlék: van Gogh festményének vázlata egy, az öccséhez, Theohoz írt levelében.

Csodák

(Repin, 1871)

Ólomüveg templomablak Amerikában

Amikor Jairusnak, a zsinagóga elöljárójának a lánya megbetegedett, a kétségbeesett apa Jézushoz szaladt, gyógyítsa meg a gyermeket. El is indultak a háza felé, amikor hírül kapták, hogy a 12 év körüli leányka már meg is halt. Jézus bátorítólag szólt az elöljáróhoz: "Ne félj, csak higgy!" A szobába lépve azt mondta a síró embereknek, hogy a kislány csak alszik, majd megfogta az élettelen kezet és azt mondta: "Talita kumi" - Kislány, kelj föl! A kislány feleszmélt és enni kért. Ezután Jézus szigorúan meghagyta nekik, hogy ne tudjon senki erről a cselekedetéről.

Ádám és Éva

Ez az a történet, amit nem kell bemutatni. Ádám és Éva az Édenkertben ettek a jó és a rossz tudása fájának gyümölcséből, megharagítva ezzel Istent, aki elűzte őket a Paradicsomból. Az első emberpár ezzel a cselekedetével ránk szabadította a döntés lehetőségét, ennek minden jó és rossz következményével együtt. Az, hogy a fa termését almának emlegetjük, valószínűleg egy félrefordítás eredménye (malum=rossz, malus=almafa), kutatók szerint inkább valami füge-féléről lehet szó.

A fenti festmény Domenico Zampieri munkája (1600 körül). A lexikon szerint nem volt túlságosan tehetséges (kösz szépen... mihez képest? :) ), de gyönyörű színekkel dolgozott és alakjai élettel teliek. Ezen a képen például az Úr Isten egészen biztosan Michelangelo Ádám teremtése képéről lett... khmmm... kölcsön véve. Amiért éppen ezt választottam, az Ádám alakja... nagyon tetszik! :-) Az a szegény férfi, aki tanácstalanul és ártatlanul mutat asszonyára: ő tette, semmi közöm hozzá, most nézd meg, egy ilyet adtál mellém.... hát, hogy úgy mondjam: "nagyon ott van"... :-) Éva meg csak somolyog. :-)

A témában elolvasásra érdemes többek között Jean Effel bűbájos könyve, Ádám és Éva. :-)