Keresztút XIV.

XIV. Stáció: Jézus testét sírba teszik

Miként az új és tiszta sír az Úr testét, megtisztított szívembe zárom én is Őt, hogy részese legyek a feltámadásnak. Hozzám tér a szentáldozásban, lakást vesz magának bűnbánó lelkemben. Őrizője leszek s Ő nékem őrizőm. Az Ő isteni lelkének lángja világít bennem és körülöttem a legsötétebb sötétben is, míg el nem jön feltámadásom hajnala.

Minden sír olyan, mint egy hatalmas torok: elnyel és elemészt. Jézus, Te éppen azért jöttél, hogy ne a sír legyen a végállomás.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút XIII.

XIII. Stáció: Jézus testét leveszik a keresztről

A megtört szívű Édesanya ölébe veszi gyermekét. Őnála mindig megtalálom az Urat: betlehemi gyermekként és golgotai halálban. Hozzá bizton menekülhet mindenki, aki úgy érzi, sötétség borul életére. Mária nemcsak Jézust, nemcsak a megszomorodott Jánost, hanem mindenkit gyermekének tart. Boldogok, akik Jézus Anyjának karjai közt keresnek menedéket. Még a halálban sem maradnak gyámolatlanul.

A tömeg hátat fordított, szétoszlott, pedig a halottnak még mindig volt mit ajándékoznia. Anyát adott. Ó Mária, Fiad érdekében, aki ott nyugszik most öledben, nem emelted imára kezedet. Ezt Ő nem is szerette volna.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút XII.

XII. Stáció: Jézus meghal a kereszten

Beteljesedett. Ez a történelmi pillanat pecsétet tett arra, hogy mostantól a megtévedt, de végülis megtért lator is az örök boldogság várományosa. Bárcsak ne halasztanám én is az utolsó órára megtérésemet, s már most komolyan venném a kereszt tövében elhangzó, megrendült vallomást: Ő valóban Isten Fia volt.

Áll a kereszt, rajta az áldozat. Érdemes volt neki megszületnie? Pál apostol azt mondja, jobban nyissuk ki szemünket.”Tekintsünk boldog örömmel a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjére. Benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk.” Épp a szörnyű keresztfából tud megszületni az igazi emberi reménység.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút XI.

XI. Stáció: Jézust keresztre feszítik

Szívemen dobol a kalapács ütése, ahogyan a szegek átlyuggatják az Atya Egyszülöttjének testét. Értünk, ami üdvösségünkért lett emberré, mert úgy szerette Isten a világot, hogy Fiát áldozta fel értünk. Most még a földön fekszik kereszt-ágyára kiterítve, de felemelik majd, hogy kitárt karjával átölelje a világot és utat mutasson a Lent és Fent között vergődő embereknek. – A kereszt jelével indultam az életbe, de hányszor hátat fordítok annak a keresztnek, melyen az Élet halni szállt, s megtörte a halál hatalmát!

Nem volt elég, hogy odaállj a kereszt mellé. Szilárdan odaszögeztek: forrj eggyé kereszteddel. Én is elkötelezem magam melletted. Csatlakozom tudatosan Hozzád.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút X.

X. Stáció: Jézust megfosztják ruháitól

Annyiszor éreztem már lehúzó súlyát a szánalmas holmiknak, amikkel hívságom felcicomázott. A berendezéseknek, amik között nem érzem jól magam. Jólétem utáni szánalmas lihegésem csak kifáraszt és elidegenít másoktól. S miközben túlöltöztetem halandó életem, szívem egyre sivárabb lesz, lelkem cseréppé szárad. Vetkőztess le engem, Istenem, hogy megláthassam csupasz önmagam s rádöbbenjek, mi az egyedül szükséges.

Jézus méltóságát nem a ruhája adta meg, hanem önmaga. Mi hányféle ruhába burkoljuk magunkat azért, hogy szebbnek, jobbnak mutatkozzunk annál, amilyenek vagyunk! S milyen viselkedésbe, szokásokba, „lelki divatokba” öltözünk ugyanezért! Milyen jó lenne, ha helyettük inkább szembenéznénk gyarlóságainkkal, amiket mindezekkel elleplezni akarunk.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút IX.

IX. Stáció: Jézus harmadszor is leroskad
(Jézus Szíve Kápolna, Zugliget - saját fotó)

Ismét porba rántotta az én tévelygéseim, bukdácsolásaim, könnyelmű hűtlenségeim súlya: oly szánalmas kitérőkkel vánszorgok a megismert igazságok útjain, az egyszer már fellelt és egyenesen az üdvösség felé vezető ösvényen. Megkóstoltam már százszor is az útvesztők, szakadékok, buktatók és zsákutcák keserű csalódásait. Tudom is, merre van az elhagyott atyai ház, oly keserű a disznóknak vetett eledel, mégis oly nehezen szánom rá magam, hogy végérvényesen haza induljak.

Sokan vannak, akik elesnek. Vannak köztük, akiknek arcát Veronikák törlik, és vannak, akiknek nem jut Veronika. Legalább miközülünk jutna ezeknek valaki, aki odalép és felemeli őket . . .

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút VIII.

VIII. Stáció: Jézus az Őt sirató asszonyokkal találkozik

„Ne énrajtam, hanem magatokon és fiaitokon sírjatok!” Mennyi okom volna, hogy magamon, lelkem elhanyagolt állapotán sírjak. Mily könnyen elaltatom lelkiismeretem szavát. Mily hamis érzelmekkel nyugtatom szívem, ha úgy érzem: valahogy csak megvagyok Istenemmel. De a környezetem, fiaim és lányaim, szomszédaim és a hozzám közel álló emberi világ rápillant-e a vele oly gyakorta szembejövő Krisztusra? Teszek-e valamit is azért – sopánkodás helyett – hogy mások is találkozzanak Vele?

A keresztet átöleli, Anyjával együtt szenved, Simon és Veronika szolgálatát elfogadja. Annál meglepőbb, hogy a részvevő könnyeket visszautasítja. Jó, hogy ez a visszautasítás mellbever. Egyébként könnyen úgy hinnénk: köszönje meg Isten, hogy szóba állunk Vele.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/