A Szentlélekről

Zugliget, Szent Család Plébániatemplom, Zsellér Imre munkája (saját fotó).

El Greco festménye

Lehet, hogy bérmaanyám erre is azt mondaná: "válassz más témát...", mert biztos, hogy "kicsi vagyok" erről írni, és túlságosan nagy a hibalehetőség. Ezért inkább beidézem a Magyar Katolikus Lexikon szócikkének egy részletét:

„Szentlélek: az Egyház hitében a Szentháromság harmadik személye, aki egylényegű az Atyával és a Fiúval, személyi különbözőségük az egy Isten fogalmát nem bontja meg.”

Amit tárgyilagosan le lehet írni a témáról (és talán nem lehet elrontani :) ) az az, hogy a művészeti alkotásokon a Szentlélek fehér galamb képében, gyakran sugarakkal körülvéve jelenik meg. Jézus megkeresztelkedésekor Isten lelke ebben a formában szállt le az égből: "És e szózat lőn mennyekből: Te vagy az én szerelmes fiam, tebenned telik kedvem." /Mk 1,11/ De már az Ószövetségben is egy galamb hozta hírül - csőrében olajágat tartva - Noénak a vízözön elmúltát, ezért a fehér madár a béke, a kibékülés szimbóluma is lett. A katolikus világ a Húsvét utáni 50. napon, Pünkösdkor ünnepli a Szentlélek eljövetelét. Ha a mai napon temetőben járunk, nézzük meg, hány sírkövön őrzik galambok halottaink örök álmát.

Ahogy Jézus tanította: „Legyetek… egyszerűek, mint a galambok!” (Mt 10,16).

Pablo Picasso (1881-1973.) Békegalamb-ja.

Szent Kristóf

Végre egy saját fotó: Szentendre, Skanzen

... és egy nem saját a Kölni Dómból.

Tulajdonképpen nagyon egyszerű ez az egész! Mert ha pl. látsz egy képet/szobrot, ahol egy nagydarab ember visz egy gyermeket a nyakában, segítségül egy botra támaszkodik, lábainál esetleg víz fodrozódik - ő csakis Szent Kristóf lehet. :-)

Létezését nem lehet történelmileg bizonyítani, mégis szeretjük őt. Nem véletlenül hordják maguknál a fényképét még a legmarconább motorosok is, hiszen védőszentje az úton lévőknek, hajósoknak, és mindemellett Raab szigetének.

Kristóf a legenda szerint a 3. században élhetett Lükiában. Kereste az utat, hogyan szolgálhatná legjobban Krisztust, amikor is egy remete azt tanácsolta neki, keresztelkedjen meg, azután pedig telepedjen le egy gyors vizű folyó mellé, és nagy fizikai erejével segítsen az embereknek az átkelésnél - így biztosan találkozni fog Krisztussal. A találkozás ténylegesen meg is történt, mert Kristóf egy éjjel arra ébredt, hogy a nevén szólítják, és amikor kiment kunyhójából, egy szegényesen öltözött gyermeket látott, aki segítségét kérte. Kristóf a vállára vette és igyekezett átvinni a könnyű terhet a folyón. Ahogy azonban egyre mélyebbre ért, a súlyt egyre nagyobbnak érezte, csaknem elmerült, de minden erejét összeszedve sikerült átérnie a túlpartra, ahol elárulta neki a gyermek, hogy "... a Teremtőd volt, akit a válladon hordoztál".

Kristóf ezek után sok embert megtérített akik a folyón keltek át, még a katonákat is, akiket elfogására küldtek. Botja újra és újra kizöldült, nem fogott rajta a tűz, a felé lőtt nyílvesszők megálltak a levegőben. Sokáig nem tudtak neki ártani, de végül lefejezték, így érte a vértanúhalál.

I.N.R.I.

Tintoretto (1518-1594)

Rubens ( 1577–1640)

A keresztre feszítés napján Pilátus feliratot készíttetett, amelyre ez volt írva: "A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA" (Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum). Bár a római uralom alatt a latin volt a hivatalos nyelv, János evangéliuma szerint Pilátus három nyelven is feltüntette a szöveget a kereszten, héberül, latinul és görögül. Néhány művészeti alkotáson még látszik a több nyelvű, hosszabb felirat, de az idők folyamán lassan elkopott és csak az ismert négy betű maradt belőle.

A Jézus által ránk hagyott valóságos, kézzel fogható tárgyak története mindig érdekes, elég, ha csak a Torinoi Lepelre gondolunk. A kereszt állítólagos feliratát 325-ben hozta el ereklyeként Szent Ilona, I. Constantinus császár édesanyja, később, 1496-ban szenteltek fel egy templomot Rómában, ahová a Szentföldről érkezett ereklyéket helyezték. (Santa Croce in Gerusalemme). Ide került a 25 cm hosszú, 14 cm széles és 2,6 cm vastag fatábla is, amelyet tudósok többször is megvizsgáltak az elmúlt évtizedekben. Megtalálták rajta a több nyelvű feliratot, de sajnos a radiocarbon vizsgálat szerint a táblácska "csak" a XI. század körül készülhetett, viszont hiteles másolata lehet az eredetinek.

A Santa Croce templom....

... és az évszázadok óta féltve őrzött Titulus.

Beato Angelico

Beato Angelico így tudott festeni... :-)

Eredeti nevén Guido di Pietro (1387-1455), Firenze közelében született, 20 éves kora körül lépett be a dominikánus rendbe, itt vette fel a Guido da Fra Giovanni nevet. Szerzetestársai kezdték Fra Angelico-nak hívni, mivel könnyed, szinte légies, száz színben pompázó alakjait mintha egy angyal festette volna. Tevékenységét miniatúrafestőként kezdte, az általa vezetett kolostori műhely évtizedekig nagy jelentőséggel bírt a firenzei művészetben.

1436-ban Cosimo de Medici a dominikánusoknak adta a firenzei San Marco kolostort és templomot, amelyet újjáépítettek, belső dekorálását pedig Fra Angelicora és rendtársaira bízták. Itt látható talán a legszebb és leghíresebb Angyali üdvözlet.

Később IV. Jenő pápa a Vatikánba hívta, ahol elkészítette az akkori Szent Péter templom freskóit, ezek sajnos az 1500-as években, a templom elbontásakor megsemmisültek. Később, már V. Miklós idején a pápai kápolnát festette ki, ezek a gyönyörű freskók a mai napig láthatóak. Kevés lenne a hely itt felsorolni, mennyi mindent és hol festett, nem is lenne értelme... inkább csak nézzünk bele egy hosszú pillanatra a gyermek Jézus szemébe.

Beato Angelico 1455. február 18-án halt meg Rómában. A római domonkosok Santa Maria Sopra Minerva templomában temették el. Sírkövén a szerzetes közel életnagyságban, reneszánsz portréhűséggel jelenik meg. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1982-ben, a már addig is "Boldognak", "Beato-nak" nevezett szerzetes-festőt.

Noli me tangere...

Tiziano (1485-1576)

... ne érints meg engem... hangzott el Jézus szájából a híres mondat, mikor a feltámadás után Mária Magdolna át akarta ölelni a térdét. Hogy miért mondta ezt az Úr, arra a Szentírásban nincs magyarázat. Sok ilyen eset van, és ez mindig problémákat vet fel: ahány évtized, évszázad, ahány tudós, teológus, más és más lehet az elmélet.

Ilyenkor persze újfent jól jön a teológiát végzett bérmaanya, akitől telefonos segítséget lehet kérni. Meg is adja a választ levélben azonnal. Az első javaslata a megoldásra: "válassz más témát". :-) De mivel ő is jól tudja, hogy ennél azért önfejűbb vagyok, megfogalmaz néhány lehetőséget.

Először is, nem kell nekünk mindent tudni, hogy kétezer évvel ezelőtt Jézus mit, miért mondott. Ha az evangélisták nem adtak rá magyarázatot, akkor csak azt kell tudomásul vennünk, hogy valamiért ezt mondta, és kész. Újra emlékezetünkbe idézhetjük a sokat ismételgetett gondolatot: éppen ezek miatt a dolgok miatt "hiszünk és nem tudunk".

Elképzelhető, hogy Jézus a feltámadás után már szellemi testben volt jelen, ezért nem engedte az érintést. De talán a mindannyiunkhoz legközelebb álló magyarázat Jézus és Mária Magdolna kapcsolatához fűződhet. Jézus olyan szintű engedelmességet kért Magdolnától, amely gyakran nem hagyott teret a kérdéseknek: "noli me tangere"- ezt kérem tőled, ezt tedd meg, nem kell tudnod az okát. A szeretet legmagasabb foka, és nagy alázat kell ahhoz, hogy az ember megtegyen valamit, aminek nem látja az értelmét, megtegye egyszerűen csak azért, mert Ő kéri, Ő, akiben mindenek felett hisz. Magdolna képes volt erre.

A kétezer éve alapított vallás él... és néha olyan dolgokkal szembesít bennünket, amelyeket saját életünkben legszívesebben a szőnyeg alá söpörnénk. Képesek vagyunk-e eléggé szeretni? "Jól" szeretünk-e...? Érdemes megkeresni a válaszokat, mert azok néha igenlőek... és az nagyon jó érzés. :-)

A San-Damiano-i feszület

A XII. századból való feszület egy szír szerzetes alkotása. Nevét onnan kapta, hogy Assisiben, a Szent Kozma és Damján tiszteletére emelt templomban függött. A kis kápolna már romokban állt, amikor Assisi Szent Ferenc 1206-ban, egyik magányos sétája alkalmával betért ide. Sorsdöntő volt ez a nap: az oltár feletti ikonkereszt előtt imádkozva életre kelni látta Krisztus arcát és hangot hallott: "Menj és állítsd helyre házamat, mert mint látod, romokban hever" - a kérés értelmezhető a kis templomra, de magára az egyházra is. Ferenc ezután elfordult a világi értékektől, a krisztusi szegénységet választva elkezdte újjáépíteni a kápolnát, amely később a hozzá csatlakozott Assisi Szent Klára és társnői hajléka lett.

A kereszt az örökké élő, még a kereszten is diadalmaskodó Krisztus ikonja. Színei a Világosság és a sötétség összecsapása: a szeretetet jelképező vörös szín kiszorítja a szélső keretet, a gonoszság és a bűn feketeségét. Az első látásra egyszerűnek látszó ábrázolás rengeteg szimbólumot rejt: növényi mintákat, amelyektől a kereszt életfává lesz; kagylókat, amelyek a szív és szeretet jelképei, a bennük érlelődő igazgyöngy maga Jézus. A töviskorona már nem felismerhető: az Úr feje körüli dicsfénnyé változott. Krisztus teste mellett Mária, Mária nővére, János és Mária Magdolna áll, felettük angyalok figyelnek. A szokásos helyen olvasható a felirat: I.N.R.I. - Názáreti Jézus, a zsidók királya. A legfelső körben már a Mennybemenetelt láthatjuk: Jézus kezét nyújtja a rá várakozó angyaloknak, legeslegfelül pedig egy félkörben Isten áldó keze van mindannyiunk felett.

"Imádunk téged, Urunk Jézus Krisztus itt és a világon lévő minden templomodban,
és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot."
(Assisi Szent Ferenc: Végrendelet)

Az eredeti feszület Assisiben található, a Basilica Santa Chiara-ban, és látogatható a San Damiano kolostor is. Ferenc és Klára lába nyomában járhatunk... néha az az érzésem, Olaszországban megállt az idő. Majd' két évig ültem a pasaréti ferencesek kis hittantermében katekézisen egy ilyen kereszt alatt... de gondoljunk bele egy pillanatig, vajon milyen érzés lehet felnézni ugyanarra a feszületre, amely 800 évvel ezelőtt a Szentnek is megmutatta az utat? Menni kéne...

Oratorio del Crocifisso

San Damiano

(Forrás: Soós Sándor és Dr. Veres Rózsa: A San Damiano-i feszület)

Lukács

Szentendre, a Templom téri katolikus templom szószéke. (Foto: Vimola Ágnes)

Igaza van a Goldennek, ma Szent Lukács napja van, nem is tudom, hogy jött ide Ezékiel a tüzes szekereivel. :-)

Szóval Szent Lukács a négy evangélista egyike (Márk, Máté és János mellett). Foglalkozását tekintve orvos volt ő, ezért a gyógyfürdők, kórházak, orvosok védőszentjeként tiszteljük. (Igen, most lehet megvilágosodni, hogy mitől Lukács a Lukács Fürdő. :-) ) A hagyomány szerint Pál apostolt kísérte missziós útjain, később pedig Egyiptomban és Görögországban hirdette az igét. Kr. u. 70 tájékán, 84 éves korában szenvedett vértanú halált.

Testét a 4. században Konstantinápolyba vitték, aztán pedig Padovába került, 1177 óta pihen a lentebb látható síremlékben. Kivéve a koponyát, amely 1357-ben Károly német-római császár kívánságára Prágába került, jelenleg is a Szent Vitus Székesegyházban őrzik. Mielőtt megbotránkoznánk, tudnunk kell, hogy a szentek testének ilyen fajta "felosztása" régebbi időkben egyáltalán nem volt szokatlan.

Basilica di Santa Giustina, Padova

A Harmadik evangéliumon kívül az Apostolok cselekedetei c. újszövetségi könyv fűződik a nevéhez. Attribútuma általában szárnyas bika.

Ezekiel

A szómagyarázat szerint a próféta "Istentől meghívott, az ő akaratát közvetítő személy". Az ószövetségi Ezekiel próféta jellegzetes alakja a Sixtusi kápolnának. Valójában i.e. 623-571 között élő pap volt, akit Nabukodonozor újbabiloni király hurcoltatott el fogságba 597-ben. A Próféta egy ideig csak jelbeszéddel kommunikált, fogságának ötödik évében kezdte el működését, és csaknem húsz éven keresztül hirdette próféciáit sorstársai között.

Ezekiel könyve tulajdonképpen látomások sorozata, mintegy megelőlegezve az újszövetségi Jelenések Könyvét. Némelyik látomás meglehetősen sok vitát kavar: égi és víz alatti "dolgok"-ról van szó, kerekekről, magasból érkező tűzbe burkolózott tárgyakról... el lehet játszani az értelmezésükkel, de azért vigyázzunk vele! :-)

Szt Jeromos - megkésve

Domenico Ghirlandaio festménye (Firenze, 1449-1494.)

Fehér szakállú bácsika könyvvel: Szent Jeromos (347-419), a diákok és a könyvtárosok védőszentje, egyháztanító és tudós, akire szeptember 30-án emlékezünk (emlékeztünk volna, ha időben eszembe jutott volna... :-) ). Sokat utazott, aztán beállt szerzetesnek, majd elvonult 4 évre a szíriai sivatagba, ahol remeteként tanulmányozta a Szentírást. (A legenda szerint itt történt, hogy kihúzott egy tüskét egy oroszlán mancsából, aki ezután hű barátjává vált.) 40 éves kora körül II. Damasus pápa titkáraként elkezdte hatalmas tudományos munkáját: elkészítette a Biblia pontos és könnyen érthető latin fordítását, amely Vulgata néven vált ismertté.

Ha manapság Szentírást szándékozunk vásárolni, választhatjuk a Károli féle, csodálatos kötetet - nagy valószínűséggel bele fog törni a bicskánk. :-) Célszerűbb megvenni Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által kiadott olvasmányosabb Bibliát, amelyet 1997-ben fordítottak a Neo-Vulgata alapján. Ennek kevésbé tudományos, mai nyelven íródott szövege esélyt ad nekünk - gyakorlatlanoknak - is a megértésre.

Bábel

A bábeli tornyot általában zikkurat-ként ábrázolják, mint Brueghel (1568-1625) is a fenti képen. Az ószövetségi történet szerint a vízözön után az emberek egyre többen lettek, és mind egy nyelvet beszéltek. Elhatározták, hogy óriási tornyot építenek maguknak, olyat, amelyik egészen az égig ér, mintegy fitogtatva ezzel hatalmukat. Isten nem vette jónéven ezt a felfelé törekvést: összezavarta a nyelvüket, így mivel ezután már nem értették egymást, a tornyot sem tudták tovább építeni, az Úr pedig szétszórta őket az egész földön.

A torony a valóságban is létezett, Babilon leghatalmasabb építményei közé tartozott. Nyolc egymásra épített teraszos emeletből állt, kívülről kék és arany díszítés borította, 85 millió égetett agyagtéglát használtak fel az építéséhez (Hérodotosz leírása, i.e. IV.sz.). A történelem folyamán számtalanszor lerombolták, újraépítették, így a valóságos történetet igen nehéz felidézni. Ahhoz azonban, hogy létezett, nem fér semmi kétség. Reméljük, hogy a Koldewey nevű régész valóban Bábel tornyát találta meg az 1800-as évek végén. Jelenleg Irak területéhez tartozik. Milyen lehet ott állni a tövében? :-)

Kép innen

Az irgalmas szamaritánus

Vincent van Gogh összetéveszthetetlen ecsetvonásai.

Jézust megkérdezték egy alkalommal, ki az igazi felebarát, ő pedig egy példázattal válaszolt: a kirabolt és sebesült izraelitát a földön hagyta a pap és a levita is, a szamáriai viszont felsegítette, elvitte egy fogadóba és enni adott neki. Felebarát tehát az, aki irgalmas szívű, és származástól, vallástól függetlenül a bajba került mellé áll. Ahogy Jézus mondja: "akkor te is hasonlóképpen cselekedj!". A szamaritánusok abban az időben a zsidók szemében eretnekeknek számítottak, így a példázat a minden fajta hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció ellen szól.

A történet annyira átment a köztudatba, hogy a "szamaritánus" szó a nyugati köznyelvben irgalmas szívű, nagylelkű embert jelent. A példabeszéd jelentősége pedig mostanság talán nagyobb, mint valaha.

Káin és Ábel

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat előadásából ellesett pillanat. Csodás fotó - szerintem. :-)

De azért legyen egy nagy öreg is: Tintoretto, velencei festő képe (1518-1594.)

Miután kiűzettek a Paradicsomból, Ádámnak és Évának két fia született: Káin, aki felnőve földműveléssel foglalkozott, és Ábel, aki juhokat őrzött és terelgetett. Egy idő után mindketten ajándékot vittek az Úrnak, Ábel újszülött bárányokat, Káin pedig a föld terméseit. Isten Ábel áldozatát örömmel fogadta, de Káinéra nem fordított figyelmet (hogy miért, erre a Biblia nem tér ki). Káin ettől haragra gerjedt, rátámadt az öccsére és megölte őt. Mikor az Úr számon kérte, letagadta tettét. "Mondta pedig az Úr: Mit cselekedtél? A Te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről." (1Móz. 4:10) Ezek után Káin elbujdosott Isten színe elől, és Nod földjén, "Édentől keletre" telepedett le.

Miként John Steinbeck Nobel-díjas (1952) regényében, úgy más művészeti alkotásokban is visszatér a két testvér alakja: a jó és a rossz örök ellentéte, a családi tragédiákhoz vezető testvérharc.

Édentől keletre (Elia Kazan, 1955.) A lázadó Caleb szerepében James Dean.

A magvető

A kép természetesen értelmezhető egy egyszerű mezőgazdasági munka ábrázolásának is. Az Újszövetségben viszont van egy tanulságos példabeszéd a magvetőről, ami azért feltehetőleg eszébe jutott a festőknek, amikor ehhez a témához nyúltak. Van Goghról biztosan tudni lehet, hogy sok késői képét a Szentírás hatására festette.

Tehát a példabeszéd szerint egy ember kiment a határba vetni. Ahogy hintette a magot, annak csak egy része jutott jó talajba, sok apró szem tövisek, vagy kövek között ért földet, és később nem hajtott ki. A mag Isten igéjét jelképezi, mi pedig vagyunk a jó vagy a rossz talaj, attól függően, hogy mennyire vagyunk hajlandóak és képesek a tanítást befogadni, és annak szellemében élni az életünket. Az Úr nem pazarol: nem vesznek kárba azok a magok sem, amelyek nem termékeny talajba hullanak - a terméketlen talaj, az ellenálló lélek is megérdemel egy esélyt.

Ez pedig egy csodálatos emlék: van Gogh festményének vázlata egy, az öccséhez, Theohoz írt levelében.

Október 4.

Köztéri szobor Gubbioban, a katedrális mellett

Assisi Szent Ferenc halálára emlékezünk, aki október 3-án hunyt el Porcinkulában, 1226-ban, 44 évesen. Temetése október 4-én volt, és mivel Ő az állatok és a természet védőszentje, ez a nap lett végül is az állatok világnapja. Francesconak különös kapcsolata volt az állatokkal, főleg a madarakkal: beszélgetett velük, prédikált nekik, vagy éppen csendre intette őket. De híres legenda szól a gubbiói farkasról is: mikor Gubbio városát egy különösen vad farkas támadta meg, Ferenc lecsendesítette az állatot, halkan beszélt hozzá, és rávette, hogy ne támadjon ezentúl az emberekre, kedvesen simogatta, mintha csak egy kutya lett volna. A város lakói cserébe' megígérték, hogy etetni fogják a vadállatot, akit a leírások szerint Ferenc "farkas testvéremnek" szólított többször is.

"Uram! Tégy engem a Te békéd eszközévé!"

Csodák

(Repin, 1871)

Ólomüveg templomablak Amerikában

Amikor Jairusnak, a zsinagóga elöljárójának a lánya megbetegedett, a kétségbeesett apa Jézushoz szaladt, gyógyítsa meg a gyermeket. El is indultak a háza felé, amikor hírül kapták, hogy a 12 év körüli leányka már meg is halt. Jézus bátorítólag szólt az elöljáróhoz: "Ne félj, csak higgy!" A szobába lépve azt mondta a síró embereknek, hogy a kislány csak alszik, majd megfogta az élettelen kezet és azt mondta: "Talita kumi" - Kislány, kelj föl! A kislány feleszmélt és enni kért. Ezután Jézus szigorúan meghagyta nekik, hogy ne tudjon senki erről a cselekedetéről.