Gyertyaszentelő Boldogasszony

40 nappal születése után, ezen a napon mutatták be Jézust Jeruzsálemben a templomban, az akkori szokás szerint az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. Jézus Krisztus, a Fény ünnepe ez a nap, a "világ világosságáé", ahogy Simeon nevezte Őt a templomban. Számunkra a liturgia keretében megszentelt gyertya ("Máriagyertya") képviseli a fényt, így hazavihetünk egy keveset mi is az isteni világosságból. Kicsit egyszerűbben közelítve meg a dolgot: igazán szép ünnep, ahogy a pap gyertyájáról kiindulva egyre több apró fény gyullad, a szentmisét követő körmenet pedig a hideg téli estén is melengeti az embert - ott legbelül.

Giotto (1267-1337.): Jézus bemutatása a templomban

A pécsi Dzsámi is Gyertyaszentelő Boldogasszony nevét viseli. (Jól megfér együtt a kupoláján a kereszt és a félhold. :-) )


(Saját fotó)

Mai érdekes :-)

Kicsit kiugorva a karácsonyi ünnepkörből, ajánlom mindenkinek ezt a kiadvány-sorozatot, aki valaha is betette a lábát Olaszországba - vagy aki eddig nem tette, néhány szám elolvasása után biztos bekerül az álmai közé az olasz csizma legalább néhány régiójának, városának személyes felfedezése.

A mostani, harmadik szám Venetoba visz minket... hát mit mondjak... máris menni akarok újra! :-) De ami ide tartozik és most olvastam róla, többek között ez a freskó:

Tommaso da Modena festette a XIV. század elején, a trevisoi San Nicolo dominikánus kolostor káptalantermében található kb. negyven, szerzeteseket és bíborosokat ábrázoló mű társaságában. A képen Ugo di Provenza bíboros látható, francia dominikánus - szemüvegben! A látásjavító eszköz aprólékosan van megfestve, és ami nagyon érdekes: ezen a képen szerepel először a művészet történetében. A mai napig nem tudjuk bizonyossággal, hogy ki és mikor találta fel a szemüveget, de könnyen lehet, hogy ebben is a velenceiek "keze volt", hiszen az üveg megmunkálásának technikája már a XIII. század környékén nagyon fejlett volt a Velencei Köztársaságban. Hát nem szuperek voltak? :-)

Télapó itt van... :)

Gyergyószentmiklós

Mégpedig az a Télapó van itt, aki az elmúlt politikai rendszernek köszönhetően ideiglenesen a Mikulást, Szent Miklóst helyettesítette. Szeretjük őt is, hiszen Télapót várni gyerekként ugyanolyan jó volt, és hiába az eredet, ennek az ünnepnapnak a köztudatban mégiscsak az adja meg az örömét, ahogy az apró kezek kikészítik a cipőjüket az ablak közelébe, majd izgatottan bontogatják az édességeket rejtő csomagokat.

Szent Miklós a 3. században élt, myrai (ma Törökország) püspök volt, akinek életéről több legenda ismert, ebből alakult ki a Mikulás személye is. Püspökségének 50 éve alatt számos esetben segített a gyerekeken, vagyonát a szegények támogatására fordította. Történt egyszer, hogy egy szegény ember nem tudta három lányát kiházasítani, mert nem tudott nekik hozományt adni. A Püspök megszánta őket, és elhatározta, hogy segít rajtuk. Igyekezett ezt titokban megtenni: több egymás utáni évben is, ugyanabban az időszakban aranypénzzel teli zsákocskákat dobott be a szegény ember ablakán. A harmadik évben zárva találta az ablakot, ezért felmászott a ház tetejére, és a kéményen keresztül igyekezett adományát bejuttatni. Persze az ember kíváncsi volt és egyszer megleste, de Szent Miklós nem fogadta el a köszönetet: azt mondta, mindenért csakis Istennek tartozunk hálával.

Így hát azóta is várjuk kicsiként és nagyként az ajándékokat az ablakunkba... :) "Nagyként" már inkább csak képletesen: egy kedves szót, egy simogatást, egy ölelést, egy baráti gesztust. A névtelen ajándékozáson pedig érdemes elgondolkodni: azt mondják, így helyes... hiszen nem a mi személyünk számít, hanem a másik öröme, vagy az, hogy segítettünk rajta. Nekem ez még nem mindig sikerül... nem a köszönetre vagy a hálára tartok igényt, egyszerűen csak szeretem látni az arcát a megajándékozottnak (persze csak ha örül :) :) ).

A keresztényüldözések során Szent Miklóst is elfogták és megkínozták, de kivégezni nem merték. Végül kiszabadult és szép öregkort ért meg. Sok mindenféle dolognak a védőszentje, itthon nálunk a pálinkafőzőké és Kecskemét városáé. :)

András napon

Kampfl József szobra Szent Andrásról, Tóalmás

András annak a Péternek volt a testvére, akire később Jézus az egyházát bízta. Halász volt ő is, először Keresztelő Szent János tanítványa, később pedig Jézus egyik elsőként meghívott apostola. A hagyomány szerint a Mennybemenetel után több helyen hirdette az evangéliumot, bár a Szentírás kevés említést tesz róla. Tevékenységét Szkítiában, Kis-Ázsiában, Tráciában, Görögországban folytatta. I.sz. 60 körül Patras városában börtönbe vetették, november 30-án pedig X alakú keresztre feszítették, ahol hosszú szenvedés után hunyt el, de életének utolsó percéig dicsérte az Urat. A mai napig ezt a formát hívjuk "András-kereszt"-nek.

A szkíta magyarok körében is nagy népszerűségnek örvendett, ennek köszönhetően sok magyar település őrzi, és három magyar királyunk is viselte a nevét. Románia és Oroszország védőszentje, és X alakú keresztje Skócia nemzeti szimbóluma.


András apostol testének darabjait több helyen is elhelyezték: ez ma már furcsának tűnhet, de a régi időkben bevett szokás volt, hogy több város, több ember is közel kerülhessen a szentek ereklyéihez. Végső nyughelye több állomás után Amalfi, fej-ereklyéjét viszont a Szent Péter Bazilika őrzi.

/Forrás: Békésszentandrás város honlapja/

Amalfi, Szent András dóm, ahol az apostol földi maradványai találhatóak 1208. óta (ezt sem tudtam még akkor, mikor életemben egyszer felfelé cammogtam ezeken a lépcsőkön. :) )

Első vasárnap

Betlehemi jászol, a várakozás idejében még a Kis Jézus nélkül. Budai Szent Imre Plébániatemplom. A fafaragás Kontra Botond munkája.

Adventus Domini - az Úr eljövetele. Katolikus vagyok - milyen jó is ezt kimondani! -, és igyekszem elhitetni magammal, hogy régebben sem az ajándékok halmozása, a felesleges pénzköltés és a rosszullétig való evés jelentette számomra a Karácsonyt. Szeretném hinni, hogy nem kell ahhoz kereszténynek lenni, hogy ebben az időszakban mindnyájan gondoljunk a jászolban fekvő Gyermekre, a Megváltóra, aki a világra érkezett. A ma esti, első gyertyával már várjuk Őt... és ez alkalmat ad arra is, hogy egy kicsit "odabent" is körülnézzünk: igyekezzünk megtalálni/megteremteni a békességet, nyugalmat, ami nélkül ennek az ünnepnek elvész a lényege. Várakozzunk... és december 24-re inkább lélekben legyünk készen, mint külsőségekben, hogy tudjunk szeretetet adni és képesek legyünk azt befogadni is.

Ezt az időszakot az egyházban "kisböjtnek" is nevezik, talán érdemes is kicsit visszafogni magunkat az evés-ivásban, úgyis lesz benne részünk elég. :) Az adventi koszorút a katolikus hagyomány szerint három lila és egy rózsaszín gyertya díszíti, a bűnbánat és a közelgő ünnep örömének színei. Ahogy a Születés közeledik, egyre több gyertyát gyújtunk meg, egyre több lesz a fény.

Az adventi hétköznapokon a katolikus templomokban rorate miséket tartanak. Ez az, amin még sosem voltam, mert ütközik a korai családi kötelezettségekkel. Talán az idén már sikerül. :)

Krisztus Király Vasárnapján

"Az én országom nem e világból való." - hangzott el Jézus szájából a válasz Pilátus kérdésére: "Tehát király vagy?" /Jn 18,37/. A mai nap egy "fiatalnak" számító katolikus ünnep: XI. Piusz pápa vezette be 1925-ben; először Mindenszentek előtti vasárnapon tartották, az 1969-es Zsinat után pedig Advent előtti vasárnapra került.

A fotón a világ legnagyobb Krisztus-szobra - igen, még a rióinál is nagyobb! Lengyelországban, Swiebodzinban avatták fel 2010. novemberében. Magassága 33 méter, ami Jézus korára utal. A talapzat még plusz 16,5 méter, össz súlya 440 tonna, karjainak távolsága 52 méter. Igazából nekem nem tetszik, inkább csak az érdekesség miatt tettem ide. Talán túlságosan hivalkodó - de ez csak egy szubjektív vélemény.

Az "én Krisztusom" inkább Ő... akinek tövisből van a koronája, szép arcán szomorúság , fájdalom - és mégis valami hihetetlen erő. Szerintem gyönyörű szobor, kár, hogy nem derült ki az interneten, hogy hol is van pontosan (pedig olyan ismerős...)

Mai szép

Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei -

/Dsida Jenő: Krisztus/

/Iwan Nikolajevitsch Kramskoj (1837-1887) festménye/