2011. november 5., szombat

Csodák II.


Szentföld, a kenyérszaporítás csodájának feltételezett helyszíne

Korfu, Paleokasztrica (saját fotó)

Úgy látszik, a kedves görög szerzeteseknek tetszett a mozaik, mert szinte egy-az-egyben lemásolták, csak ők nem padozatba építették, hanem egy kút oldalát díszítették vele. :-)

Két hal és öt kenyér kosárban - Jézusnak arra a csodatételére utal, amely az Eucharisztia előhírnökének számít. Mind a négy Evangélium beszámol arról, hogy Jézus a Galileai-tó partján két hallal és öt kenyérrel jóllakatott ötezer férfit, gyermekeikkel és asszonyaikkal együtt, a maradékból pedig tizenkét kosarat raktak tele. Más alkalommal hét kenyérből ettek négyezren és hét kosárnyi volt a maradék. A számoknak allegorikus értelmük is van: 12 kosár - 12 apostol, 7 kosár - 7 szentség. Ilyen módon mindkét szám Jézus Krisztus tanításainak folytatására, megmaradására, végső soron az örök életre utal.

Erre a krisztusi csodatételre képes volt pl. Assisi Szent Klára is, aki egyszer éhező nővéreit lakatta jól hasonló módon.

2 megjegyzés:

Lazac írta...

Vannak érdekes hasonlóságok. A múltkor néztem egy dokumentumfilmet, valamelyik okos csatornán, ott is sok szimbólum bukkant fel egymástól függetlenül, egymástól távol eső helyeken. Mint ez a hal és kenyér is...

Unknown írta...

Vannak dolgok, amiben nincsenek határok. :-)