Keresztút XI.

XI. Stáció: Jézust keresztre feszítik

Szívemen dobol a kalapács ütése, ahogyan a szegek átlyuggatják az Atya Egyszülöttjének testét. Értünk, ami üdvösségünkért lett emberré, mert úgy szerette Isten a világot, hogy Fiát áldozta fel értünk. Most még a földön fekszik kereszt-ágyára kiterítve, de felemelik majd, hogy kitárt karjával átölelje a világot és utat mutasson a Lent és Fent között vergődő embereknek. – A kereszt jelével indultam az életbe, de hányszor hátat fordítok annak a keresztnek, melyen az Élet halni szállt, s megtörte a halál hatalmát!

Nem volt elég, hogy odaállj a kereszt mellé. Szilárdan odaszögeztek: forrj eggyé kereszteddel. Én is elkötelezem magam melletted. Csatlakozom tudatosan Hozzád.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút X.

X. Stáció: Jézust megfosztják ruháitól

Annyiszor éreztem már lehúzó súlyát a szánalmas holmiknak, amikkel hívságom felcicomázott. A berendezéseknek, amik között nem érzem jól magam. Jólétem utáni szánalmas lihegésem csak kifáraszt és elidegenít másoktól. S miközben túlöltöztetem halandó életem, szívem egyre sivárabb lesz, lelkem cseréppé szárad. Vetkőztess le engem, Istenem, hogy megláthassam csupasz önmagam s rádöbbenjek, mi az egyedül szükséges.

Jézus méltóságát nem a ruhája adta meg, hanem önmaga. Mi hányféle ruhába burkoljuk magunkat azért, hogy szebbnek, jobbnak mutatkozzunk annál, amilyenek vagyunk! S milyen viselkedésbe, szokásokba, „lelki divatokba” öltözünk ugyanezért! Milyen jó lenne, ha helyettük inkább szembenéznénk gyarlóságainkkal, amiket mindezekkel elleplezni akarunk.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Domenica delle Palme :-)

Giotto (1267-1337.)

A Nagyhét kezdete, a Húsvét előtti vasárnap, "Virágvasárnap". A hagyomány szerint ezen a napon vonult be Jézus szamárháton Jeruzsálembe, útját tisztelettel kísérték az emberek: az akkori szokás szerint felsőruhájukat az útra terítették, gallyakat vagy pálmaágakat vágtak a fákról. Üdvözlő kiáltásokat hallattak, amelyek egyértelművé tették, hogy a római uralom alól felszabadító messiás királyt tisztelik benne, bár Jézus ettől igyekezett magát távol tartani.

Ezen a napon katolikus közösségekben általában körmeneteket rendeznek, esténként oratóriumokat, passiókat adnak elő a templomokban. A szentmisék alatt pedig barkaszentelés történik, ez a barka védi majd a családokat a rontások, betegségek, viharok és egyéb dolgok ellen a következő évben, illetve az elégetett barka hamuja kap majd főszerepet a következő évi hamvazószerdán. (A katolikus ünnepek általában szívet melengetően egymásra épülnek.)

Keresztút IX.

IX. Stáció: Jézus harmadszor is leroskad
(Jézus Szíve Kápolna, Zugliget - saját fotó)

Ismét porba rántotta az én tévelygéseim, bukdácsolásaim, könnyelmű hűtlenségeim súlya: oly szánalmas kitérőkkel vánszorgok a megismert igazságok útjain, az egyszer már fellelt és egyenesen az üdvösség felé vezető ösvényen. Megkóstoltam már százszor is az útvesztők, szakadékok, buktatók és zsákutcák keserű csalódásait. Tudom is, merre van az elhagyott atyai ház, oly keserű a disznóknak vetett eledel, mégis oly nehezen szánom rá magam, hogy végérvényesen haza induljak.

Sokan vannak, akik elesnek. Vannak köztük, akiknek arcát Veronikák törlik, és vannak, akiknek nem jut Veronika. Legalább miközülünk jutna ezeknek valaki, aki odalép és felemeli őket . . .

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút VIII.

VIII. Stáció: Jézus az Őt sirató asszonyokkal találkozik

„Ne énrajtam, hanem magatokon és fiaitokon sírjatok!” Mennyi okom volna, hogy magamon, lelkem elhanyagolt állapotán sírjak. Mily könnyen elaltatom lelkiismeretem szavát. Mily hamis érzelmekkel nyugtatom szívem, ha úgy érzem: valahogy csak megvagyok Istenemmel. De a környezetem, fiaim és lányaim, szomszédaim és a hozzám közel álló emberi világ rápillant-e a vele oly gyakorta szembejövő Krisztusra? Teszek-e valamit is azért – sopánkodás helyett – hogy mások is találkozzanak Vele?

A keresztet átöleli, Anyjával együtt szenved, Simon és Veronika szolgálatát elfogadja. Annál meglepőbb, hogy a részvevő könnyeket visszautasítja. Jó, hogy ez a visszautasítás mellbever. Egyébként könnyen úgy hinnénk: köszönje meg Isten, hogy szóba állunk Vele.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Donatello alkotása, Firenze, Santa Croce

Március 25-én ünnepeljük Jézus fogantatását, ez a nap esik kilenc hónappal Jézus születésének napja elé. Ekkor vitte el Gábriel arkangyal a fiatal názáreti leánykának a megtestesülés örömhírét, Ő pedig kimondta az igent, amely "megváltoztatta a világot".

A néphit szerint ez és a környező napok alkalmasabbak a leginkább a metszésre és a szemzésre, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Isten fiát. Az ábrázolásokon Mária képe, zöldellő, virágzó ágak, és az angyali üdvözlet szavai "áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus", szép egységet alkotnak.

Egy kis technika - is :-)

A freskó a falfestészet olyan fajtája, amikor a színeket a még nedves vakolatra viszi fel a művész mészvízzel összekevert porfestékkel, az alkotás a fallal együtt szárad, eggyéválik, együtt köt meg vele, így aztán kitart sok-sok évszázadon át. A neve az olasz fresco = friss szóból ered. Egyszerűbb technika a secco (al secco = szárazon), ez esetben a száraz falra festenek hagyományos technikával, ez a módszer azonban sokkal kevésbé időtálló. (Egyébként annyira érdekes, legszívesebben bemásolnám a wikipédiából az egészet, de itt el lehet olvasni, akit érdekel.)

A képen Luka Signorelli freskója látható az orvietoi San Brizio székesegyházból, 1501-ből, témája az Utolsó Ítélet. Amiért számomra érdekes: a kinagyított alsó képrészleten a bal oldalt álló férfialak maga Signorelli - jobbra pedig az akkor már néhány éve elhunyt kortárs, Fra Angelico, akiről ez az egyetlen fennmaradt portré.