A víz alatt

Portofino közelében (Liguria tartomány), a San Fruttuoso Apátság előtti tengerszakasz rejti a mélyében a kitárt karú Krisztus szobrot. Az egyik legendás olasz könnyűbúvár kezdeményezte a szobor elkészítését és elhelyezését, akinek a barátja a tenger áldozata lett. 1954-ben került mostani helyére Guido Galletti bronzszobra, mindörökké emléket állítva mindazoknak, akik a tengerben vesztették életüket, vagy pedig más módon a tengernek áldozták azt. A szobor 2,5 méter magas, 260 kg, 17 méter mélyen rögzítették a tengerfenékbe. Anyagába beleolvasztották közadakozásból számtalan sportoló érmét, harangok, ágyúk darabjait. Nincs túlságosan mélyen, egy nagy levegővétellel még egy ügyes úszó is megláthatja a különleges alkotást (sőt, amikor nyugodt a tenger, akár egy csónakból is lehet látni). Minden év augusztusában pedig megható ünnepségre kerül sor a fövenyen azok emlékére, akiket a tenger magába fogadott. Megszentelik a vizet, majd a könnyűbúvárok lemerülnek és koszorút helyeznek el Krisztus fején, közben a parton szentmisét celebrálnak. (Forrás: Ízes Itália, 7.szám)

(Ugye, hogy az olaszokat mennyire lehet szeretni? :-) )

Pieta

A "Pieta" (Fájdalmas Anya) általánosságban a keresztről levett Krisztus testét ölében tartó, fiát sirató Mária ábrázolása a művészet minden területén. Michelangelo csodálatos szobra (1499.) a maga 1,74x1,95-ös méretével tényleg ennyire kicsinek látszik a Szent Péter Bazilika egyik oldalkápolnájában. Nem igazán tudok napirendre térni felette, hogyan tudott az akkor mindössze 24 éves művész két ilyen gyönyörű arcot alkotni a merev és hideg márványból, mint ahogy azon sem, hogy hogyan tudta az anyag redőit így kifaragni, mintha tényleg csak egy szélfuvallat kellene, hogy megmozduljanak... és akkor még nem beszéltünk a finom erekről a bőr alatt, a hajszálakról, az izmokról... az ember csak áll ott és hitetlenkedik (plusz sírógörcsöt kap, de mivel ezzel nincs egyedül ott a Bazilikában, így nem törődik vele senki :-) ).

A Mária keblén futó szalag felirata: MICHELANGELUS. BUONARROTUS. FLORENTINUS. FACIEBAT. (A firenzei Michelangelo Buonarroti készítette.) Az Anya fiatalabb a Fiúnál, hogy mindörökké szűznek lássék, Krisztus viszont a halála után is olyan, mint bárki emberfia. Mária a fájdalmát lelkében őrzi, arca az isteni akaratba való belenyugvást tükrözi. Mária ruhája dúsan redőzött, így biztosabban kelti azt a benyomást, hogy meg tudja tartani ölében halott fia testét.

Nem tudom, láttam-e szebbet életemben... és éppen három hét múlva újra...

Nagyszombat

Lehet utánaolvasni, bebizonyítani, cáfolni... de az én hitem szerint a Torinói Lepel Jézus Krisztus arcvonásait hordozza. A szövet túlélt kétezer évet, olajban főzték, felgyulladt, vizesedett, penészedett, piszkosodott különböző rejtekhelyeken, mégsem fakult meg rajta a szakállas férfi arcképe. Vannak ügyes kísérletek még a reprodukálásra is, de igazából lehet mondani, hogy senki nem tudja, hogyan rögzülhetett így a kép a rostok közé. A két éves katekézisnek mindenképpen az egyik legemlékezetesebb pillanata volt, mikor a kérdésre, hogy ugyan mi lehetett az a fény- és hőjelenség, ami képes volt az arcmás negatívját létrehozni kétezer évvel ezelőtt, a mai technikai feltételek hiányában... egyszerűen nem volt más válasz, mint a Feltámadás...

Nagypéntek

Munkácsy Mihály: Golgota, 1884.

A keresztre feszítés után sötétség borult a világra. A festményen Jézus feje fölött nincsen glória: Krisztus emberként szenvedve éli utolsó pillanatait. A kép bal oldalán fehér lovon ülő, kivilágló alakban láthatjuk viszont az arcát, amint visszanéz földi porhüvelyére. Mintha várna valamire... az utolsó pillanatra, amikor a lélek elhagyja a földi testet. Ebben az alakban van a folytatás: a halál utáni élet, a feltámadás, az új evangelizáció reménysége, ahogy a Jelenések Könyve írja (19,11-13): Ekkor nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. (...) Szeme olyan, mint a lobogó tűz. (...) Vértől ázott ruha van rajta, a nevét Isten Igéjének hívják.

Munkácsy nem talált modellt Krisztus alakjához, ezért meglehetősen bizarr módon saját magát állította be a keresztre feszített pózába. Vannak pillanatok, amikor ezt meglehetősen tiszteletlennek érzem, de talán inkább az elkötelezettségnek egy olyan példája, ami nem minden művésznek adatik meg.

De Suse márki fényképe a festőről

Nagycsütörtök

Giovanni Antonio Sogliani:Jézus megmossa a tanítványok lábát

Szombathelyen Veres András püspök idézi fel a liturgia keretében a nagycsütörtöki eseményeket (2010.)

Az Utolsó Vacsora napja, amelyen Jézus vendégül látta tanítványait, a 12 apostolt, akiknek az étkezés megkezdése előtt alázata és szeretete jeléül megmosta a lábát. Ezen a vacsorán történt az Eucharisztia, az Oltári Szentség alapítása (Krisztus teste és vére), továbbá a papi szentség alapítása is azzal, hogy a papok megkapták az átváltoztatás képességét ("ezt cselekedjétek az én emlékezetemre"). A vacsora után a Getsemani kertben elfogták Őt, másnap pedig kereszthalálra ítélték. Húsvét /pészah/ volt ekkor, ami eredetileg zsidó vallási ünnep, emlékezés az egyiptomi fogságból való megmenekülésre.

Csütörtök este a harangok elhallgatnak. A szentmise után oltárfosztás következik, amely Jézus elfogatását és ruháitól való megfosztását jelképezi. Az oltári szentséget a megszokottól eltérően egy erre kijelölt őrzési helyre viszik, az örökmécses pedig elalszik szombatig, a feltámadási nagymiséig, amikor a harangok is újra megszólalnak. Az estét a lamentáció, virrasztás fejezi be, nagyon szép és megható emlékezés az éjszakára, amikor az apostolok mind elaludtak, magára hagyva Mesterüket a félelemben. A sötét templomban csak gyertyák égnek, amelyekből minden zsoltárvers után eloltanak egyet. Végül ott maradunk néhány percre a teljes sötétségben, miként Krisztus is egyedül volt az utolsó éjszakán.

Keresztút XIV.

XIV. Stáció: Jézus testét sírba teszik

Miként az új és tiszta sír az Úr testét, megtisztított szívembe zárom én is Őt, hogy részese legyek a feltámadásnak. Hozzám tér a szentáldozásban, lakást vesz magának bűnbánó lelkemben. Őrizője leszek s Ő nékem őrizőm. Az Ő isteni lelkének lángja világít bennem és körülöttem a legsötétebb sötétben is, míg el nem jön feltámadásom hajnala.

Minden sír olyan, mint egy hatalmas torok: elnyel és elemészt. Jézus, Te éppen azért jöttél, hogy ne a sír legyen a végállomás.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút XIII.

XIII. Stáció: Jézus testét leveszik a keresztről

A megtört szívű Édesanya ölébe veszi gyermekét. Őnála mindig megtalálom az Urat: betlehemi gyermekként és golgotai halálban. Hozzá bizton menekülhet mindenki, aki úgy érzi, sötétség borul életére. Mária nemcsak Jézust, nemcsak a megszomorodott Jánost, hanem mindenkit gyermekének tart. Boldogok, akik Jézus Anyjának karjai közt keresnek menedéket. Még a halálban sem maradnak gyámolatlanul.

A tömeg hátat fordított, szétoszlott, pedig a halottnak még mindig volt mit ajándékoznia. Anyát adott. Ó Mária, Fiad érdekében, aki ott nyugszik most öledben, nem emelted imára kezedet. Ezt Ő nem is szerette volna.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút XII.

XII. Stáció: Jézus meghal a kereszten

Beteljesedett. Ez a történelmi pillanat pecsétet tett arra, hogy mostantól a megtévedt, de végülis megtért lator is az örök boldogság várományosa. Bárcsak ne halasztanám én is az utolsó órára megtérésemet, s már most komolyan venném a kereszt tövében elhangzó, megrendült vallomást: Ő valóban Isten Fia volt.

Áll a kereszt, rajta az áldozat. Érdemes volt neki megszületnie? Pál apostol azt mondja, jobban nyissuk ki szemünket.”Tekintsünk boldog örömmel a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjére. Benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk.” Épp a szörnyű keresztfából tud megszületni az igazi emberi reménység.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút XI.

XI. Stáció: Jézust keresztre feszítik

Szívemen dobol a kalapács ütése, ahogyan a szegek átlyuggatják az Atya Egyszülöttjének testét. Értünk, ami üdvösségünkért lett emberré, mert úgy szerette Isten a világot, hogy Fiát áldozta fel értünk. Most még a földön fekszik kereszt-ágyára kiterítve, de felemelik majd, hogy kitárt karjával átölelje a világot és utat mutasson a Lent és Fent között vergődő embereknek. – A kereszt jelével indultam az életbe, de hányszor hátat fordítok annak a keresztnek, melyen az Élet halni szállt, s megtörte a halál hatalmát!

Nem volt elég, hogy odaállj a kereszt mellé. Szilárdan odaszögeztek: forrj eggyé kereszteddel. Én is elkötelezem magam melletted. Csatlakozom tudatosan Hozzád.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Keresztút X.

X. Stáció: Jézust megfosztják ruháitól

Annyiszor éreztem már lehúzó súlyát a szánalmas holmiknak, amikkel hívságom felcicomázott. A berendezéseknek, amik között nem érzem jól magam. Jólétem utáni szánalmas lihegésem csak kifáraszt és elidegenít másoktól. S miközben túlöltöztetem halandó életem, szívem egyre sivárabb lesz, lelkem cseréppé szárad. Vetkőztess le engem, Istenem, hogy megláthassam csupasz önmagam s rádöbbenjek, mi az egyedül szükséges.

Jézus méltóságát nem a ruhája adta meg, hanem önmaga. Mi hányféle ruhába burkoljuk magunkat azért, hogy szebbnek, jobbnak mutatkozzunk annál, amilyenek vagyunk! S milyen viselkedésbe, szokásokba, „lelki divatokba” öltözünk ugyanezért! Milyen jó lenne, ha helyettük inkább szembenéznénk gyarlóságainkkal, amiket mindezekkel elleplezni akarunk.

/Thomas Merton, amerikai trappista szerzetes, lelkiségi író/

Domenica delle Palme :-)

Giotto (1267-1337.)

A Nagyhét kezdete, a Húsvét előtti vasárnap, "Virágvasárnap". A hagyomány szerint ezen a napon vonult be Jézus szamárháton Jeruzsálembe, útját tisztelettel kísérték az emberek: az akkori szokás szerint felsőruhájukat az útra terítették, gallyakat vagy pálmaágakat vágtak a fákról. Üdvözlő kiáltásokat hallattak, amelyek egyértelművé tették, hogy a római uralom alól felszabadító messiás királyt tisztelik benne, bár Jézus ettől igyekezett magát távol tartani.

Ezen a napon katolikus közösségekben általában körmeneteket rendeznek, esténként oratóriumokat, passiókat adnak elő a templomokban. A szentmisék alatt pedig barkaszentelés történik, ez a barka védi majd a családokat a rontások, betegségek, viharok és egyéb dolgok ellen a következő évben, illetve az elégetett barka hamuja kap majd főszerepet a következő évi hamvazószerdán. (A katolikus ünnepek általában szívet melengetően egymásra épülnek.)